Felsőtárkány (HU) – Erasmus+
Október végén zárult Felsőtárkányban az Erasmus+ ifjúsági csereprogramja, ahová Romániából, Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról érkeztek olyan 15 és 20 év közti középiskolás fiatalok, akik figyelemmel követik napjaink természet- és környezetvédelmi problémáit és tenni is akarnak ellenük. Iskolánk is képviseltette magát a rendezvényen.
A „Youth acting for a greener environment – Small steps lead to big results” (Y-AGE) elnevezésű projekt célja, hogy növelje a fiatalok környezetvédelmi ismereteit, fejlessze környezettudatosságukat és kompetenciáikat. Különböző partnerszervezetek – az egri Kaptárkő Egyesület, a Turulmadár Ifjúsági Iroda a romániai Sepsiszentgyörgyről, a Luminosus n.o. non-profit szervezet Nagykaposról és a Zespol Szkol im. Bohaterow Westerplatte iskolai alapítvány a lengyelországi Jablonkából – már szeptemberben kiválasztották az ifjúsági cserén részt vevő fiatalokat és felkészítették őket a programra, a témával kapcsolatos feladatokkal. Országonként egy olyan helyi környezeti- vagy természeti probléma (természet- vagy környezet károsítás) bemutatása volt a feladata a fiataloknak, ami őket is érinti és ők is érzik annak káros hatásait. A 9 napos program során a projektmunkák, interaktív előadások, játékok és kirándulások segítségével a fiatalok számos új ismerettel gazdagodtak, tapasztalatot gyűjthettek és cserélhettek, méghozzá nemzetközi szinten – minderre az iskolapadban nem lett volna lehetőségük. Továbbá a csereprogram növelte a nyitottságukat, magabiztosságukat, angol nyelvi készségeiket és a más kultúrák iránti elfogadásukat is, ráadásul a közös foglalkozások révén a résztvevők kreativitása és problémamegoldó képessége is fejlődött. A fiatalokat mindvégig aktivitásra, cselekvésre voltak ösztönözve. A más nemzetek kultúrájának megismerése céljából nemzeti esteket tartottak és Egerrel, illetve a Bükkel megismerkedtek.
A program végén – annak elnevezéséhez hűen – egy hulladékgyűjtő akció segítségével tettek egy kis lépést a fiatalok a zöldebb környezetért. A Felsőtárkányi-tó környékén, az erdőben gyűjtötték össze a felelőtlen kirándulók által otthagyott és az illegálisan lerakott szemetet, amiből egy szemétszörnyet építettek, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a hulladékproblémára, mely mind a négy országban súlyos környezeti- és természeti károkat okoz.

A projekt az Európai Unió Erasmus+ programjának keretében valósult meg.